Négy nap, három kívánság

Azok egyike voltam, aki a városban maradt a hosszúhétvége alatt. Utólag is azt kell  mondanom,hogy döbbenetesen üres volt a város. Sem az ünnepi hotel ajánlatok, sem a megrendelt turistabuszok nem marasztalták sokáig az idelátogatókat. Négy nap a városban. Ilyenkor jó kicsit játszani. Azt játszani, hogy turista vagyok saját utcámban. Felveszem a napszemüveget és nem ugyanazt látom hallom, amit mindig és mást látok, mást hallok, mint máskor. Játszom, outsidernek lenni, kívülállónak, parnevünek vagy idegennek.

Az első nap azt gondoltam, hogy megteszem, amit megkövetel a haza. Pirosra festettem a körmeimet, felvettem a zöld sálamat, de a haza érdeklődés hiányában nem vett tudomást erről. Sem  másokról sem, sem  arról a részről, ahol álltam. A napos oldalról. Hiába dúdoltam az always look at-et magamban, miközben „mocskos zsidók”-at skandálták a túl oldalról. Sokan voltunk, de kevesen ahhoz, hogy megtudjam ki és miért jött erre az oldalra. Rendőrök között téblábolva a legtöbbet, amit tehettünk: fagyit ettünk és örültünk a becsatlakozóknak, régen látott ismerősöknek.

Rá kellett jönnöm, hogy sajnos az éles tavaszi fények nem a legkedvezőbbek Budapestnek. Nem takarják fák lombjai a koszos homlokzatokat, nincsenek parkoló autók, amik eltakarják az úthibákat. Nincsenek virágok az ablakban, teraszok a nagy kapualjak alatt. Bezárt bejáratok vannak, leszakadt redőnyök vannak, bezárt üzletek vannak. Sebhelyek vannak, amiket az elhanyagolt külső csak tovább erősít.

Persze volt mit csinálnom, mert ha biológiailag nem is, de családi minta alapján, determinálva vagyok egy alapos tavaszi nagytakarításra.  Akkor mossál ablakot, amikor a szomszéd is- szomszéd néni múlt héten állt az ablakban. Hadd lássa, te sem vagy más.  Függönyök és takarók megfáradtak a hosszú tél alatt, de a mosógép is megadta magát az örökkévalónak. Nem bírta tovább a szuflát. Megérdemelt jutalmáról álmodozhat majd egy roncshalmaz kellős közepén, miközben én dührohamomat próbálom csitítani. Szent Patrick napja van, hát miért ne lépjen életbe a híres Murphy törvény romoljon el, aminek el kell romolnia?!Tudták, hogy élnek írek Budapesten? Tudták, hogy mivel színesítik a várost? New York-i nagy felvonulás után 3 éve Budapesten is van Szt Patrick napi felvonulás. Beöltöznek mindenféle zöldbe és megmutatják magukat a világnak, viccesen, mókásan, összetartóan.

Miközben saját kaspóimba kevésbé érzékeny, értsd éjszakai fagyot toleráló növények után kutattam,  azon izgultam, hogy egyben tűzoltóságállóak is lesznek-e? Mit mond a balkonládákra az illetékes? Felvonulók kérték, fát ültetni többet ér! Underground kertészkedés Avan't Garden akcióban. Területrendezés kicsiben. Mert hát végül is mire várunk?

Mi történik akkor, ha valami elromlik?  Javítunk vagy cserélünk? Nézzük meg, hogy mit lehet tenni. Ha valaminek megfordíthatatlanul vége jobb nem energiát pazarolni rá. Ha valamit meg lehet javítani, akkor javítsuk meg, mielőtt végleg lemondanánk róla. A Belváros főtere kertészek és takarítók munkája mellett is szemetes. Találkoznak itt gördeszkások, sakkozók, kosarasok, petangozók, töltenek itt órákat hajléktalanok és randevúzók is és hát néha mi is itt piknikezünk a nyári fűben. Öten hat zsák szemetet szedtünk össze: párizsis tasaktól, a pelenkán át a széttört üvegekig. Biztos nagy buli volt errefelé, de senki nem kérdezte meg ki vagyunk és mit csinálunk. Felajánlani sem ajánlotta fel senki, hogy esetleg beszállna hatodiknak… Zavartan szedelőzködtek, padokról vagy csak értetlenül bámultak.  Eközben három gyümölcsfával bővült a tér, amiért felelősek lettünk. Úgy a fákért, mint a térért…

Hazafelé is a napos oldalon mentem, mikor egy hölgy megkérdezte angolul merre van a Bazilika és a Zsinagóga.  Ja persze gondoltam most, hogy felelős vagyok a körtefáért, már nem vagyok turista. Aztán kérdezett még valamit szecessziós házakról, de mondtam neki inkább elkísérem, hadd mutassam meg neki azt, amink van és közben halljam az ő storyját, hadd tudjam ő mi szél hozta erre.

Ahogy végigmentünk az utcákon és tereken, elmondta, hogy Brüsszelből jött, az unió képviselője, 5-kor megy a vonat vissza. A hivatalos programok után felkerekedett a Nemzeti Múzeumba, „micsoda iszonyat szenvedés van abban az állandó  kiállításban összerakva”- mondta. „Úgy tűnik, mintha itt mindenki szenvedne, holott ittvannak ezek a gyönyörű épületek, amelyek azt mutatják  pénzből, érzelemből nem volt hiány,  tudásnak sem kevésbé. Miért vannak így lelakva az épületek?„  „Miért üresek a mellékutcák?” „Sötétek? Ugyan már! Nem gondolom, hogy micsoda belvárosi piacot lehetne ide szervezni hétvégén?” „Milyen hangulatos lenne!” „Miért kérnek pénzt, hogy bemenjek a templomokba ( Zsinagóga 2600.- , Bazilika 200.-)? Nem arról panaszkodik az egyház, hogy nincsenek aktív tagjai?” Mentem mellette és hallgattam kérdéseit. Kérdezte, tudom-e, hogy megvonják a pénzügyi támogatást, hogy magára marad források nélkül az ország. Pökkhendiek vagyunk az Eu-val és nem együttműködőek, miközben ezrek távoznak az országból. Hát igen. Kérdezni, rátapintani a lényegre csak egy outsider, kívülálló, parnevü vagy idegen tud igazán. Úgy, hogy az ott legyen.

Ha már bent voltunk a Bazilikában – a becsületkassza előtt őrt állónak kellett bemutatni, hogy vigyázat nem csalok, pénz van a kezembe azt dobom be –, akkor legyen három kívánságom. Minden új templomba látogatáskor lehet kérni. Ezt a „szokást” ír barátomtól építettem be hiedelemrendszerembe, ilyen nagyvonalúságot! Hogy Ő nemcsak büntet, ver, számonkér, hanem kérni is lehet Tőle? Megdumálni, hogy figyu ez van ezt szeretném?! Ezt a lazaságot is csak egy külföldi isten engedheti meg magának!   

De az mindig meglep, hogy mennyire nehéz három kívánságot megfogalmazni. lsd öreghalász és az aranyhal. Lehet, hogy olyanokat kérünk, amik hülyeségek? Lehet, hogy a kérések nem is a mi kéréseink? Lehet, hogy azért fogalmazódnak idegenül, mert túlontúl csak magunkról szólnak? Túl individualisták vagyunk? Csak a saját javunkra gondolunk a másikra nem? Ott álltam néztem a lángokat és azt gondoltam, hogy jó lenne egyszerre egy szekeret húzni, egy jó irányba potyautasok nélkül. Megnézni meddig megy. A kollektív tudat, a társadalmi felelősségvállalás vállalati jolly joker varázsszavak. Míg az önkéntesség és az adakozás egyéni szinten a névtelenségtől az érdektelenségig terjed.

Nézzünk már magunkra egy kicsit távolabbról! Nem kell szenvedni attól, ha a téma az utcán hever, fel is lehet venni!

Coaching és Tanulás. Tréning és Tanfolyam. Saját Tálca. Saját Önérték